Kullancsveszély: alig két hét alatt három kutyánál állapítottunk meg babesia fertőzést!

Hogyan fertőződhet meg a kutya?

A bebesia fertőzésért a Babesia nevű egysejtű vérparazita a felelős, amelyet kullancsok terjesztenek. A leggyakrabban márciustól májusig, illetve szeptembertől októberig fertőződhet meg kedvencünk, mivel az időjárás ekkor kedvez a kullancsoknak.

A kullancsok a befúródást követő 24-48 órával juttatják a babesiákat a kutyatestbe. A kullancs eltávolítását követően is jelentkezhetnek a tünetek, a lappangási idő néhány naptól pár hétig is eltarthat.

Tünetek

A csípést követően, két páciensünk a szokásos tüneteket produkálta:

  • magas láz,
  • étvágytalanság,
  • bágyadtság,
  • gyengeség,
  • kedvtelenség,
  • sötétbarnás vizelet.
A harmadik kis páciensünk kritikus állapotban került az állatkórházba: szerető gazdája teljesen legyengülve, ölben hozta be.

A mindig kíváncsi és óriási mozgásigényű Beagle nem evett, nem ivott, képtelen volt lábra állni, a fejét sem bírta tartani. Testhőmérséklete sokkal alacsonyabb volt az ideális 37,9-39,3 ℃ foknál. Emellett teljesen besárgult.

Elsőként mérgezésre gyanakodtunk, mivel a fent említett klasszikus, babéziózisra jellemző tünetek nem jelentkeztek.

A diagnózis megállapítása

A tünetek és a fizikális vizsgálat (a kutya tüdejének, szívverésének meghallgatása, a lázmérés, reflexvizsgálatok, nyirokcsomó-duzzanatok kitapintása, szem- és szájnyálkahártya megtekintése, manuális vizsgálata) illetve a vérvizsgálat (mikroszkópos és/vagy PCR vizsgálat) eredményeiből állapítható meg a fertőzöttség.

Esetünkben a laborvizsgálat eredményei egyértelműen kimutatták, hogy Mazsi, a kis Beagel sajnon Babesiával fertőződött.

Lehetséges szövődmények

A szakszerű és gyors ellátásnak köszönhetően nem alakultak ki a súlyos szövődmények, mint:

  • vesekárosodás,
  • autoimmunbetegségek,
  • májelégtelenség,
  • vérszegénység.
Amennyiben Mazsit gondoskodó gazdija nem hozta volna időben az állatkórházba pár nap alatt elpusztult volna.

Kezelés

A babéziózi jelenleg ismert ellenszere az ún. Imizol injekció, ami kellemetlen kutyáinknak, mivel nagyon csíp és a beadása után nem sokkal akár nyálzás és/vagy hányás is előfordulhat.

Súlyos esetekben, amikor a fenti szövődmények valamelyike már kialakult, nem elegendő az injekció, ilyenkor a károsodott szerveket is kezelni kell. Gyakori, hogy a szövődményekből állandó kezelést igénylő betegségek lesznek, amelyek rontják kedvencünk eletminőségét, ilyen például a veseelégtelenség.

Megelőzés

A szervezetet megviselő tünetek és súlyosabb szövődmények elkerülése miatt kiemelten fontos megakadályozni a kullancsok megtelepedését, megelőzni a vérszívás során bekövetkező fertőzést. A kullancs elleni szerekkel védhetjük meg a kutyáinkat: spot on, nyakörv vagy tabletta.

A kullancs elleni szerek mellett ne feledkezz el a kutyusod rendszeres átvizsgálásáról, mivel csak a kettő együtt biztosít megfelelő védelmet.

A kullancs elleni védelmet biztosító termékekről érdeklődj állatorvosainknál vagy keresd gödöllői állatpatikánkban!

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment