Turul Állatkórház és Patika

Mekkora lesz a kutyám?

Vajon mekkorára is fog nőni a most még kedves kis szőrgombóc, aki nemrég került hozzánk? 

mekkora lesz a kutyám

Ha ismertek a kutyus szülei és nagyjából egy súlycsoportba tartoznak akkor igen egyszerű dolgunk van, mert a kiskutya körülbelül akkor lehet majd mint a szülei. Eltérő méretű apa és anya esetében már nehezebb dolgunk van, de logikusan kikövetkeztethető, hogy vagy pont akkorák lesznek mint egyik vagy másik szülő, vagy valahol a két súlyhatár között fognak megállni a növekedésben. Ha egyik szülőt sem ismerjük, akkor az állat kora és jelenlegi testsúlyából lehet következtetni a kifejlett méretre.

Ha nem tudjuk a pontos születési dátumot (pl. talált kiskutya esetében), akkor első körben az állat korát kell megbecsülnünk.

Újszülött kiskutyák szőrösen, csukott szemmel és fogak nélkül, süketen jönnek a világra. Első két hétben idejük legnagyobb részét evéssel és alvással töltik. Két hetes koruk után már kicsit mozgékonyabbak, szemük ekkorra már nyitva van, bár látásuk még korlátozott.  A fogazat alapján történő korbecslés a legpontosabb, de az első fogak megjelenésére 3-4 hetes korig sajnos várnunk kell. Az első kibújó fogak általában a felső metszőfogak lesznek. 8 hetes korra már mind a 28 tejfog megtalálható. A tejfogak kicsik és élesek, tűszerűek, távol helyeződnek egymástól. (1. kép) Az ilyen korú, egészséges kiskutyák nagyon élénkek, sokat játszanak és nagyokat alszanak. Imádnak dolgokat rágcsálni. A tejfogak váltódása 16 hetes kor körül kezdődik meg. Először a metszőfogak potyognak ki és nő a helyükre végleges fog, majd első premolaris és molaris fogak váltódnak. 5-6 hónapos korra a szemfogak és további premolaris és molaris fogak is kint vannak már. Legvégül a leghátsó fogak is kibújnak, és 6-7 hónapos korára  a kutyus 42 felnőtt foggal rendelkezik. Eddigre már az óriás testű kutyák kivételével, az összes kölyök eléri a testsúlya 70-80%-át. 

11 hetes kutya fogazat

11 hetes kutya fogazata

Kölyök kutya fogazat

Kölyök kutya fogazat

Felnőtt kutya fogazat, oldalnézet

Felnőtt kutya fogazat

Ha tudjuk az állat korát, akkor az alábbi táblázat jó támpont lehet a kiskutya végleges testméretének megbecslését illetően. 

Születési súly

170 g: mini kutya
220 g: kis kutya
280 g: közepes
450 g: nagy
600 g: óriás

8. hét

900 g: mini kutya
1,3 kg: kis kutya
3 kg: közepes
8 kg: nagy
10 kg: óriás

16. hét

1,8 kg: mini kutya
4 kg: kis kutya
9 kg: közepes
17 kg: nagy
24 kg: óriás

6. hónap

2,4 kg: mini kutya
6 kg: kis kutya
14 kg: közepes
24 kg: nagy
38 kg: óriás

8. hónap

2,8 kg: mini kutya
7 kg: kis kutya
16 kg: közepes
28 kg: nagy
45 kg: óriás

1 év

7,5 kg: kis kutya
17 kg: közepes
31 kg: nagy
58 kg: óriás

1,5 év

33 kg: nagy
65 kg: óriás

2 év

65-70 kg: óriás

Illetve az alábbi grafikonon is látszik a különböző testméretű kutyák súlygyarapodásának különbségei.

Puppy-Adult-Weight-Chart-Template-Free-Download

Aki szeret számolgatni annak a következő képletet ajánljuk figyelmébe (dogappy.com):

Becsüljük meg az állat korát és nézzük meg mennyit is nyom. (Ha annyit nyom mint egy kacsa, akkor boszorkány és hidat kell belőle építeni :))) najó nem)

végleges testsúly= 23,4x(2,2xkg/állat kora hetekben számolva)

Például adott egy 14 hetes 10 kg-os kiskutya. Képletbe helyettesítve 

  • végleges testsúly= 23,4*(2,2*10/14)
  • végleges testsúly= 36 kg
Egy másik módszer:

Mini vagy kistestű kutyák 6 hetes korukra érik el végleges testsúlyuk negyedét, tehát 6 hetes korban mért súlyt kell megszorozni 4-gyel.

Közép/nagytestű kutyáknál 14 hetes kori súlyt kell szorozni 2,5-lel

Nagy és óriástestűek pedig 16 hetesen érik el kifejlett testtömegük felét, tehát a 16 hetes kori súlyt kell duplázni. 

Ahogy látszik mindegyik módszer egy kicsit más eredményt ad, és persze előfordulhatnak egyedi eltérések is, de segítségükkel jól megbecsülhető egy ismeretlen eredetű kölyök kutya várható végleges testsúlya, ami valljuk be egyáltalán nem mindegy, hogy egy 15 kg-os vagy egy 60 kg-os kutya lesz a társunk az elkövetkező 10-15 évben. Persze addigra már akármekkora lesz nagyon fogjuk szeretni :)

Akinek van kedve végezze el a számításokat (visszamenőleg is akár) és
írja meg Facebook oldalunkon, hogy melyik módszer ami legjobban megközelítette az ő kutyája kifejlett súlyát.  Kíváncsian várjuk a eredményeket!